Miért?

2009 május 11. | Szerző: csipetke_52 |

 Azért mert elegem van a telefonfüggőségből, elegem van, hogy amikor éppen ráérsz, és van kedved felhívsz. Elegem van a várakozásból, s a reménykedésből. Mindenből elegen van. Elegem van/volt abból, hogy azt mondod Te nem igértél semmit. Azt könnyű betartani, s igy tiszta a lelkiismereted. Tiszta? De azért a mézesmadzagot mindig elhúztad az orrom előtt. / Lásd kommentek/. Azt hiszem már nem szeretlek. Végtelen szomorúság és bánat járja át a szívemet.

Azt mondtam, ha kiváncsi vagy a miértre akkor hívjál fe. Tudom nem fogsz hívni. Tudom, hogy azt mondod neked sok problémád van. Tényleg sok van, tudom és meg is értelek. De engem ki ért meg? Miért van rajtam ez a düh, ez a kinzó vágy, hogy fájdalmat okozzak Neked. Talán mert nekem is fáj. Fáj, hogy nem tudlak elfelejteni, s mint egy hülye tizenéves várom a hívásod. Nem akarom várni többet. Valami eltört bennem, valami végtelen szomorúság vett erőt rajtam és ugyanakkor dühös is vagyok magamra, hogy nem tudlak kizárni az életemből. Pedig kiakarlak. Amikor hívsz felcsillan a remény valamire ( talán egy kis boldogságra) s utána csak a bánat és az üresség marad. Mit várok Tőled még? Már semmit és mindent.

Utálom magam amiért itt siránkozok, amiért nem tudom úgy venni a dolgokat, ahogy történnek. Nem tudom csak a szépet és jót nézni. Ha lehetne mindent kitörölni az életemből ami Veled kapcsolatos vajon megtenném? Nem, biztos, hogy nem.

Utálom, hogy mindig csak nekem kell alkalmazkodnom, megalkudnom az életben.

Most ezt érzem, sajnálom.

Sajnálom?

Sajnálod?