2009 május 15. | Szerző: csipetke_52 |

 

P. Pálffy Julianna /Carie/

Összezárt kagyló voltam,
tenger mélyére merülve,
végtelen nyugalomban,
helyem kerestem ott lent,
s hogy létezik fenn is,
azt nem tudhattam.
Felhoztál a mélyből,
gyöngyhalászom voltál,
a hálód megfogott, s Te
– engem választottál.
Örültél és izgatottan vártad,
mit találsz bennem,
de látni, csak akkor láttad,
mikor a kagylót kinyithattad,
kulcsa a kezedben volt,
megtaláltad.

Kinyitottál.
– én a kincsem mind, neked adtam –
s az a gyöngy, a szívem volt,
a tiéd lett,
– csak én – belehaltam.