barátság
2007 szeptember 26. | Szerző: csipetke_52 |
Miért van az, hogy amikor az ember csalódik egy barátságban nem érti miért is történt és saját magát hibáztatja. Egy nagyon kedves barátnőm már nagyon régen fel sem hív, nem érdeklődik felőlem, pedig régebben órákig tudtunk beszélgetni és az egyik legbizalmasabb ( már amennyire én bizalmasan tudok beszélgetni ) barátnőm volt. Mióta nem dolgozunk közel egymáshoz szinte csak én kerestem meg őt. Most már én sem. Régebben nagyon tudta szidni az olyan embereket akik amint egy bizonyos pozicióba kerülnek, már nem keresik a régi barátokat. Nagy csalódás, hogy ő is ilyen lett. Azért még én reménykedem, hogy ez meg fog változni, mert nem lenne jó benne is csalódni. Ahogy az ember öregszik, betegebb, elesetebb lesz ugy fogynak el mellőle a “barátok”.Vagy lehet hogy nem voltak igazi barátok?! Azért ez nem mindenkire érvényes, mert van aki még tartja bennem a lelket ilyenkor is, nem is szólva a családomról. Igazságtalan lennék ha róluk megfelejtkeznék, de ha “csak” egy barátot is veszit az ember az is veszteség, mert sok nincs belőlük. Mára ennyi a lelkizésből!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Szia Kedves Csipetke!
Régóta olvasom a blogokat, de csak nemrég kezdtem el írni.
A sors keze, hogy most találtam rád, elolvastalak az elejétől, ugyanezt érzem én is és most már értem, hogy miért nem tud és tudom elengedni Énkedvesemet, igen ő az én lelki társam és ő is érzi, igaz én most (mint mindig) kicsit cinikusan nézem, látom a dolgokat, mert még a titkot sem meri felvállalni velem. Sok mindent megértettem, amíg téged olvastalak köszönöm!