érzéseim

2007 december 10. | Szerző: csipetke_52 |

Már elég régen irtam ide a bloggomba, de most már itthon vagyok és remélem több időm és energiám lesz ide irni. Olvasgatva a “sorstársaim” irásait egyre többször jut eszembe, hogy vajon a másik fél a Kedves, a Drágám, vagyis a férfiak hogy élik, élték meg azokat a napokat. Nekik milyen érzések kavarognak a lelkükben. Nagyon kiváncsi lennék rá, hogy Ők tudnának – e olyan őszintén beszélni, irni az érzéseikről mint mi. Igazából nagyon őszinte vallomásokra gondoltam, nem olyasmire amit elvár a közvélemény egy férfitől. Egy igazán őszinte kitárulkozást, úgy ahogy saját magának ( vagy talán még saját magának sem ) meri az ember bevallani. Tudom, hogy ilyen nem lesz, de elépzeltem, hogy a Drágám mit irna le, de félek, hogy én felruházom minden szép és nemes gondolattal, ő pedig sokkal nagyvonalúbban kezeli(né) a dolgokat.

Sokat olvasom Puntó és Sztella bloggját és nagyon aggódom, hogy mi lehet velük. Biztos most nagyon szomorúak, sokat gondolok Rájuk. Én mint már sokat tapasztalt sorstárs elmondhatom azt közhelyet, hogy majd az idő…….Most, hogy már lassan a nyolcadik évünk felé közeledünk, már nem érzem azt a kinzó vágyat ami felé irányult. Mondhatni lenyugodtak az érzéseim, már tudom kezelni az érzéseimet, meg tudom hallgatni úgy azokat a cd-ket amiket Tőle kaptam sírás nélkül. Hosszú hónapokig képtelen voltam erre. Ez olyan mintha egy hosszú betegségből gyógyulna ki az ember, de ez nem betegség hanem maga a csoda volt. Nem bánom most sem egy percét sem, mert ezáltal lettem más ember, más alatt a jobbat értem. Másképp látom az emberi kapcsolatokat, sokkal megértőbb lettem, nem török pálcát olyan könnyen az emberek felett. Azért még igy ülve a gép elött is csak csak rápillantok a telefonra, mert ma lehet, hogy hivni fog. Még nem “gyógyultam” ki teljesen!