érzéseim

2007 december 21. | Szerző: csipetke_52

 Most, hogy már mindjárt itt a karácsony a lelkemben mindenféle érzések kavarognak. Emlékszem szép és nemkevésbé szép karácsonyokra. Nekem a gyermekkorom nem igazán volt felhőtlen és ezért próbáltam én a saját gyermekeimnek szép karácsonyokat biztosítani. Remélem ők is igy fognak ezekre az időkre emlékezni.

Gondolataim persze kavarognak, repdesnek és remélem aki felé repked ő is ugyanúgy érez mint én. Hiányzik. Nagyon hiányzik. Vannak időszakok amikor egész sok idő eltelik és nem jut eszembe, de ma este nagyon hiányzik. Most valami végtelen szomorúság uralkodott el rajtam, ahogy végig gondoltam ezt az évet. Jóból kevés jutot, annál több fájdalom, de igazságtalan lennék ha nem mondanám, hogy családom minden percben mellettem állt és áll, tölük nagyon sok bíztatást és szeretet kaptam, de akkor is. Nagyon hiányzik a Drágám! Ezért is lelkiismeretfurdalásom, hogy ők mindent megtesznek értem és a gyógyulásomért és én mégsem tudom a Drágámat kizárni az életemből teljesen. Bánt a dolog, de hát ez van. Itt legalább őszintén leírhatom a gondolataimat és talán egy kicsit könnyebb lesz. Ahogy olvasgatom a blogokat azt látom, hogy nagyon sok szomorú feleség van otthon és a férje nem érzi meg, hogy valami nincs rendjén. Szerintem azért mert el vannak foglalva a saját egojukkal, a saját gondolataikkal ( már ha van ilyen nekik) és a sáját önző érzéseikkel és vágyaikkal. Nem gondolnak arra, hogy a másik mit érez vagy miért olyan amilyen. Na elég a világfájdalomból, muszáj összeszednem magam és továbbiakban már csak a szépre és jóra vagyok hajlandó gondolni. Holnap jön haza a lányom ( Ő külföldön dolgozik ) és már nagyon várom!!!

Ha addig nem írnék ide akkor szép, áldott, békés karácsonyt kívánok mindenkinek és nagyon vigyázzatok a szeretteitekre és magatokra!!!!

érzéseim

2007 december 10. | Szerző: csipetke_52

Már elég régen irtam ide a bloggomba, de most már itthon vagyok és remélem több időm és energiám lesz ide irni. Olvasgatva a “sorstársaim” irásait egyre többször jut eszembe, hogy vajon a másik fél a Kedves, a Drágám, vagyis a férfiak hogy élik, élték meg azokat a napokat. Nekik milyen érzések kavarognak a lelkükben. Nagyon kiváncsi lennék rá, hogy Ők tudnának – e olyan őszintén beszélni, irni az érzéseikről mint mi. Igazából nagyon őszinte vallomásokra gondoltam, nem olyasmire amit elvár a közvélemény egy férfitől. Egy igazán őszinte kitárulkozást, úgy ahogy saját magának ( vagy talán még saját magának sem ) meri az ember bevallani. Tudom, hogy ilyen nem lesz, de elépzeltem, hogy a Drágám mit irna le, de félek, hogy én felruházom minden szép és nemes gondolattal, ő pedig sokkal nagyvonalúbban kezeli(né) a dolgokat.

Sokat olvasom Puntó és Sztella bloggját és nagyon aggódom, hogy mi lehet velük. Biztos most nagyon szomorúak, sokat gondolok Rájuk. Én mint már sokat tapasztalt sorstárs elmondhatom azt közhelyet, hogy majd az idő…….Most, hogy már lassan a nyolcadik évünk felé közeledünk, már nem érzem azt a kinzó vágyat ami felé irányult. Mondhatni lenyugodtak az érzéseim, már tudom kezelni az érzéseimet, meg tudom hallgatni úgy azokat a cd-ket amiket Tőle kaptam sírás nélkül. Hosszú hónapokig képtelen voltam erre. Ez olyan mintha egy hosszú betegségből gyógyulna ki az ember, de ez nem betegség hanem maga a csoda volt. Nem bánom most sem egy percét sem, mert ezáltal lettem más ember, más alatt a jobbat értem. Másképp látom az emberi kapcsolatokat, sokkal megértőbb lettem, nem török pálcát olyan könnyen az emberek felett. Azért még igy ülve a gép elött is csak csak rápillantok a telefonra, mert ma lehet, hogy hivni fog. Még nem “gyógyultam” ki teljesen!