kommentek
2008 január 2. | Szerző: csipetke_52
Megnéztem és a legutóbbi bejelentkezéseimet senki nem nézte meg, ezek szerint a jó kívánságokat sem olvasta el senki. Nem baj. Én megfogalmaztam, elküldtem és szerintem azért csak odatalál ahová szántam.
Most mindenki (majdnem mindenki) újévi fogadalmat tesz. Én nem. Nincs értelme, mivel nem csak rajtam múlik, hogy amit megfogadok betartom-e. Rajtam kivül álló okok miatt is alakulhatnak úgy a dolgok, hogy nem tudjuk betartani amit megfogadtunk. Hiába fogadom meg, hogy pl. sokat fogok sétálni, mozogni, tornázni amikor egyik pillanatról a másikra lehetnek olyan fájdalmaim, hogy élni sincs kedvem olyankor.
Azt már egyáltalán nem is fogadom meg, hogy nem nézem a telefonom, hogy van – e rajta hivás, mert úgysem bírom ki, hogy ne nézzem állandóan, pedig azt kellen, hogy rá se nézzek. Tehát semmi sem változik, változott csak öregebb lettem egy évvel, már dolgozni sem tudok mert rokkant nyugdijas lettem. Nagyon furcsa ide ezt leirni, még eddig magammal sem tisztáztam ezt az állapotot. Valami hasznos elfoglaltságot szeretnék találni, szeretnék emberek közé menni, hogy ne csak itthon legyek és “kapkodjam a porszemeket a lakásban”. Azonban vannak ennek fizikai korlátai mert először gyerekekkel szerettem volna foglalkozni pl vigyázni rájuk, de arra gondoltam, hogy ha jön a fájdalom nem vagyok képes 100 %-ig odafigyelni rájuk és igy már nem az igazi. Sok minden eszembe jutott, de amit csinálni fogok azt úgy szeretném, hogy teljes odaadással és szívvel. Majd csak lesz valami jó lehetőség ami engem majd megtalál.
A telefonom csak nem akar csilingelni………..! Hát ez van!!!!!!
üdvözlet
2008 január 1. | Szerző: csipetke_52
Minden ide látogató kedves blogtársamnak békés, boldog új évet kívánok. Legyen az új év mindenkinek olyan, amilyet szeretne. Kinek szerelmet, kinek társat, kinek gyermekáldást hozzon ez az új év, de mindenek elött békességet és jó egészséget kivánok. Remélem ebben az esztendőben is lesz aki idelátogat, ha nem akkor is jól esik leirni a gondolataimat.
BUÉK!!!!!!!!!
érzéseim
2007 december 28. | Szerző: csipetke_52
Vége az ünnepeknek és most már van egy kis időm olvasgatni a kedvenc blogjaimat. Bizony sok szomorú sorstársam van, én nem is gondoltam volna ezt. Persze az ember bánatában irja ki magából a sok szomorúságot mert úgy érzi, hogy ettől megkönnyebbül. Hát nem éppen igy van, ezt én is megtapasztaltam. Örömében nem kezd senki naplót irni, csak ha fáj nagyon a lelke. Nem gondoltam volna, hogy ennyi bánatos, meg nem értett feleség él házasságban, párban. Miért van ez igy? Talán mert a női lélek érzékenyebb, jobban vágyik a jó szóra mint a másik fél. Még mindig azon gondolkodom, hogy a férfiak, hogy élik meg ezt? Miért nem veszik észre, hogy a párjuknak valami fáj ( nem fizikailag )?! Tényleg nem veszik észre, vagy csak úgy csinálnak? Lehet, hogy önzésből nem törödnek a másikkal? Az én tapasztalatom, hogy az én férjem sem figyel oda a lélek rezdüléseire, vagy csak akkor, ha valami nagy baj ( betegség, halál) történt. Miért természetes az, hogy most már szinte állandóan csak neki jó a sex, nekem szinte soha és nem kérdezi meg, hogy miért. Csak a saját kielégülésével van elfoglalva, én csak egy eszköz vagyok. Más téren pedig mindent megtesz értem, hogy nekem könnyebb legyen, se idejét se a pénzt nem sajnálja, hogy nekem valamit megcsináljon. Megromlott egészségem miatt sok plusz kiadás van, de soha nem volt gond emiatt. Sőt! Teljesen mellettem áll, s nem érezteti velem, hogy már nem vagyok egészséges. Mindig vigyáz rám, hogy nehogy valami baj történjen velem, tudom, hogy szeret és bármit megtenne értem, de olyan megalázó tud lenni amikor csak egy eszköz vagyok, hogy elérje a kielégülést! Lehet, hogy én csinálok belőle nagy ügyet, másoknak ez természetes.Mosr már ő csak a saját örömét keresi és nem azt akarja, hogy nekem is jó legyen. Lehet, hogy ez a korral is jár, nem tudom. Tudom, hogy lehetne ennél sokkal rosszabb férjem is, én soha nem panaszkodtam, persze ez nem volt mindig igy. Lehet, hogy nekem is már mások az igényeim. Amikor még a Drágámmal együtt voltunk néha-néha, az egészen más volt. Ott én értem történt minden, az én kielégülésem által lett ő boldog, ott én volam az első, a főszereplő. De régen is volt, de szép volt! Nagyon örülök, hogy igy tudtuk befejezni (?), hogy nem sérült meg senki és nem okoztunk fájdalmat senkinek. Csak magunknak. Mert fáj, hogy nincs velem, fáj a hiánya. Még mindig fáj, de azért már tudok ugy rá gondolni, hogy nem szorul össze a gyomrom és nem ugrik ki a szivem a helyéről. Gyógyulok. Talán. Remélem. Nem tudom, ha most hívna mit csinálnék?
érzéseim
2007 december 21. | Szerző: csipetke_52
Most, hogy már mindjárt itt a karácsony a lelkemben mindenféle érzések kavarognak. Emlékszem szép és nemkevésbé szép karácsonyokra. Nekem a gyermekkorom nem igazán volt felhőtlen és ezért próbáltam én a saját gyermekeimnek szép karácsonyokat biztosítani. Remélem ők is igy fognak ezekre az időkre emlékezni.
Gondolataim persze kavarognak, repdesnek és remélem aki felé repked ő is ugyanúgy érez mint én. Hiányzik. Nagyon hiányzik. Vannak időszakok amikor egész sok idő eltelik és nem jut eszembe, de ma este nagyon hiányzik. Most valami végtelen szomorúság uralkodott el rajtam, ahogy végig gondoltam ezt az évet. Jóból kevés jutot, annál több fájdalom, de igazságtalan lennék ha nem mondanám, hogy családom minden percben mellettem állt és áll, tölük nagyon sok bíztatást és szeretet kaptam, de akkor is. Nagyon hiányzik a Drágám! Ezért is lelkiismeretfurdalásom, hogy ők mindent megtesznek értem és a gyógyulásomért és én mégsem tudom a Drágámat kizárni az életemből teljesen. Bánt a dolog, de hát ez van. Itt legalább őszintén leírhatom a gondolataimat és talán egy kicsit könnyebb lesz. Ahogy olvasgatom a blogokat azt látom, hogy nagyon sok szomorú feleség van otthon és a férje nem érzi meg, hogy valami nincs rendjén. Szerintem azért mert el vannak foglalva a saját egojukkal, a saját gondolataikkal ( már ha van ilyen nekik) és a sáját önző érzéseikkel és vágyaikkal. Nem gondolnak arra, hogy a másik mit érez vagy miért olyan amilyen. Na elég a világfájdalomból, muszáj összeszednem magam és továbbiakban már csak a szépre és jóra vagyok hajlandó gondolni. Holnap jön haza a lányom ( Ő külföldön dolgozik ) és már nagyon várom!!!
Ha addig nem írnék ide akkor szép, áldott, békés karácsonyt kívánok mindenkinek és nagyon vigyázzatok a szeretteitekre és magatokra!!!!
érzéseim
2007 december 10. | Szerző: csipetke_52
Már elég régen irtam ide a bloggomba, de most már itthon vagyok és remélem több időm és energiám lesz ide irni. Olvasgatva a “sorstársaim” irásait egyre többször jut eszembe, hogy vajon a másik fél a Kedves, a Drágám, vagyis a férfiak hogy élik, élték meg azokat a napokat. Nekik milyen érzések kavarognak a lelkükben. Nagyon kiváncsi lennék rá, hogy Ők tudnának – e olyan őszintén beszélni, irni az érzéseikről mint mi. Igazából nagyon őszinte vallomásokra gondoltam, nem olyasmire amit elvár a közvélemény egy férfitől. Egy igazán őszinte kitárulkozást, úgy ahogy saját magának ( vagy talán még saját magának sem ) meri az ember bevallani. Tudom, hogy ilyen nem lesz, de elépzeltem, hogy a Drágám mit irna le, de félek, hogy én felruházom minden szép és nemes gondolattal, ő pedig sokkal nagyvonalúbban kezeli(né) a dolgokat.
Sokat olvasom Puntó és Sztella bloggját és nagyon aggódom, hogy mi lehet velük. Biztos most nagyon szomorúak, sokat gondolok Rájuk. Én mint már sokat tapasztalt sorstárs elmondhatom azt közhelyet, hogy majd az idő…….Most, hogy már lassan a nyolcadik évünk felé közeledünk, már nem érzem azt a kinzó vágyat ami felé irányult. Mondhatni lenyugodtak az érzéseim, már tudom kezelni az érzéseimet, meg tudom hallgatni úgy azokat a cd-ket amiket Tőle kaptam sírás nélkül. Hosszú hónapokig képtelen voltam erre. Ez olyan mintha egy hosszú betegségből gyógyulna ki az ember, de ez nem betegség hanem maga a csoda volt. Nem bánom most sem egy percét sem, mert ezáltal lettem más ember, más alatt a jobbat értem. Másképp látom az emberi kapcsolatokat, sokkal megértőbb lettem, nem török pálcát olyan könnyen az emberek felett. Azért még igy ülve a gép elött is csak csak rápillantok a telefonra, mert ma lehet, hogy hivni fog. Még nem “gyógyultam” ki teljesen!
érzéseim
2007 október 21. | Szerző: csipetke_52
Olvastam Punto30 bloggját és nagyon együtt tudok vele érezni. Sokat gondolok Rá, vajon, most hogy van, és eszembe jutnak az én ( mi )régi szakításaink. Ó hányszor szakítottunk, de nagyon sokáig egyikünk sem bírta. Volt, hogy utaztam a villamosom és egyszerűen eleredtek a könnyeim ha eszembe jutott. Most ennyi év távlatából sem bánom ami történt, de persze azért mert nem derült ki semmi rólunk. Biztos ha “lebuktunk ” volna másként gondolnám most. Abban, hogy nem derült ki semmi rólunk nagy szerepe volt, van Drágámnak. Ő volt mindig az óvatosabb, félősebb, de azért volt amikor túl tutta tenni magát ezen. Most is talán e miatt vagyok szomorú, mert lett volna alkalmunk találkozni ( férjem 1 napra vidékre ment ), de nem jött el. Mondott minden kifogást, többek között ha már eddig nem buktunk meg, most amikor az én egészségem, lelkiállapotom rossz állapotban van, nem hiányozna a cirkusz. Meglát valaki stb.Nem tudom! Megmondom őszintén rosszul esett, hogy nem jött és őszintén mondva nem a szex miatt, bár fizikailag elég rossz állapotban vagyok és nem lettem volna valami lepedő akrobata, de a lelkitámasz miatt és azért, hogy lássam ujra a gyönyörű kék szemét. Lehet, hogy nem azt láttam volna a szemében minr régen? Talán igy van jól. Azért tudattam vele, hogy megbántott, de azt nem tudtam mondani, hogy vége ne hívjon többet. Ezért meg saját magamra haragszom, hogy nem vagyok képes a sarkamra állni és elküldeni, hanem még mindig remegve várom a telefonjait. Nem vagyok normális! Mások ebben a korban már a leendő unokákról ábrándoznak én meg a Drágámról! Ugye, hogy nem vagyok normális?!
barátság
2007 szeptember 26. | Szerző: csipetke_52
Miért van az, hogy amikor az ember csalódik egy barátságban nem érti miért is történt és saját magát hibáztatja. Egy nagyon kedves barátnőm már nagyon régen fel sem hív, nem érdeklődik felőlem, pedig régebben órákig tudtunk beszélgetni és az egyik legbizalmasabb ( már amennyire én bizalmasan tudok beszélgetni ) barátnőm volt. Mióta nem dolgozunk közel egymáshoz szinte csak én kerestem meg őt. Most már én sem. Régebben nagyon tudta szidni az olyan embereket akik amint egy bizonyos pozicióba kerülnek, már nem keresik a régi barátokat. Nagy csalódás, hogy ő is ilyen lett. Azért még én reménykedem, hogy ez meg fog változni, mert nem lenne jó benne is csalódni. Ahogy az ember öregszik, betegebb, elesetebb lesz ugy fogynak el mellőle a “barátok”.Vagy lehet hogy nem voltak igazi barátok?! Azért ez nem mindenkire érvényes, mert van aki még tartja bennem a lelket ilyenkor is, nem is szólva a családomról. Igazságtalan lennék ha róluk megfelejtkeznék, de ha “csak” egy barátot is veszit az ember az is veszteség, mert sok nincs belőlük. Mára ennyi a lelkizésből!
hangulatom
2007 szeptember 17. | Szerző: csipetke_52
Nagyon nehezen gyógyulok, legalábbis én szerintem, de lehet, hogy csak türelmetlen vagyok?! Nagyon elegem van, hogy csak nehézkesen tudok mozogni, közlekedni és az 5 perces utat 20 perc alatt teszem meg. Majdnem minden mozdulatot meg kell gondolnom, hogy nehogy valami baj legyen, bár a szakemberek szerint ez igy van rendjén. Fogy a türelmem pedig én mindent megteszek azért, hogy rendbe jöjjek ( úgy gondolom ).Nem gondoltam volna, hogy ennyire tönkremegy a fizikai állapotom. Nem csodálom, hogy Drágám nem akar találkozni velem, hisz kinek hiányzik egy fizikailag és lelkileg megviselt ember társasága! Nagyon rossz a kedvem, én nem is látok ebből most semmi kiutat. Legjobb lenne, ha végleg megoldódnának a gondjaim, de erre nem látok semmi esélyt. Tudom, hogy másoknak ennél sokkal nagyobb problémájuk van ( pl gyógyithatatlan betegség ), nekem legalább esélyem van rá, hogy talán lesznek még valamivel könnyebb napjaim. Már elegem van a fájdalomból, a tehetetlenségből és az örökös várakozásból. Várom a telefoncsörgést, várom, hogy jobban legyek, várom, hogy valaki megértsen, várom, hogy valaki megvigasztaljon, Várok, várok és várok! De van értelme egyáltalán????????
Hangulatom
2007 augusztus 29. | Szerző: csipetke_52
Ma rólad szeretnék írni /Veres Judit: Rólad/ | |
 | |
ujra itt vagyok
2008 január 2. | Szerző: csipetke_52
Hurrá csörgött a telefon!!!!!! Beszéltünk és sokat gondolt rám!!!!!!!!!!!
Oldal ajánlása emailben
X